FEL
Desszert Recept Reklám

Citromkrémes-Meggyzselés linzer

Hozzávalók:
Citromkrém:
100g LURPAK sótlan vaj
2 citrom leve
2 tojássárgája
100g porcukor

Meggy Zselé:
100g magozott meggy
150ml víz
50g cukor
25g kukoricakeményítő

Tészta:
300g liszt
200g LURPAK sótlan vaj
100g porcukor
1 tojást sárgája

Elkészítés:
Első körben a szoba hőmérsékletű vajat a porcukorral, és a tojással morzsoljuk el, majd gyúrjuk a liszttel egynemű tésztává.

Tegyük egy órára a hűtőbe, addig főzzük meg a krémeket.
Én a citromossal kezdtem, mert az a macerásabb, de isteni lett a végeredmény.

Első körben a cukrot, illetve a citromok levét keverjük el egy hőálló tálban, majd keverjük hozzá a két tojás sárgáját. Egy lábasban melegítsünk vizet, majd az egészet vízgőz felett főzzük meg, hogy a krém sűrű legyen. Amikor már láthatóan kezd húzni krém, tegyük bele a felkockázott vajat, és amíg el nem olvad kevergessük benne. Majd vegyük le a gőzről, és hagyjuk kihűlni.

A meggyes krémhez először a keményítőt keverjük ki 50ml vízzel. A maradék vízben a meggyek tegyük oda egy lábasban főni, illetve adjuk hozzá a cukrot. Amikor felforr, bot mixerrel pürésítsük az egészet, majd kis adagokban keverjük bele a keményítőt, és ha zselés állagot kap zárjuk el.

A tésztát nyújtsuk ki fél cm vastagra, majd tetszőlegesen szaggassuk ki, és 175C-on 15 perc alatt süssük készre.
A választott krémmel kenjük meg őket, és pár óra múlva fogyaszthatjuk is őket!

Az ünnepi asztalon napikig eláll. (Persze, ha marad belőle)

A bejegyzést a LURPAK támogatta.