1kg pulykamell
100g füstölt kolbász
1 fej vöröshagyma
1db paradicsom
150g bacon
100g tejföl
Elkészítés:
A burgonyát pucoljuk meg, és daraboljuk hasábokra. Forgassuk meg kevés olajon, és fűszerezzük sóval, borssal. Majd tegyük a 180C-ra előmelegített sütőbe egy hőálló edényben.
A pulykamellet daraboljuk filékre, majd klopfoljuk ki, és sózzuk, borsozzuk be. A hagymát, illetve a paradicsomot daraboljuk apró kockákra, és kezdjük el kevés zsiradékon pirítani.
a kolbászt kockázzuk fel, majd adjuk ezt is hozzá, végül pedig ha már kisül belőle a java zsír, akkor adjuk hozzá a tejfölt, és fűzzük össze sűrűre.
Az így kapott masszát tegyük a kiklopfolt húsra, majd göngyöljük fel, és tekerjük a szalonnába.
Ezután a burgonyát vegyük ki a sütőből, majd tegyük a tetejére a húsokat, és helyezzük vissza mindenestől.
Amikor a burgonya megpirul, a bacon pedig ropogósra sül a tetején, akkor elkészült az étel.
A bejegyzést a Goldenburg Burgonya támogatta.